Hogyan hat az egyénre a társadalmi vállalkozás? – Social Business Forum CEE

Az EuCham – European Chamber idén is megrendezte a Social Business Forum CEE-t, melynek a 2016-os témája a társadalmi vállalkozások emberekre gyakorolt hatása volt. A szeptember 12-én tartott rendezvény több mint 100 érdeklődőt vonzott 20 országból, emellett egy kiállítás is kísérte, ahol 10 NGO mutatta be tevékenységét a témában, illetve a fenntarthatóság területén.

A fórumot az EuCham elnöke, Michele Orzan nyitotta meg, kiemelve beszédében, hogy a profit és a közösségért történő tevékenységek járhatnak együtt is, a kettő nem zárja ki egymást. Eric Fournier, Franciaország nagykövete ezután bemutatta, milyen jó példák köthetőek hazájához és francia vállalatokhoz – ilyen például a Danone együttműködése a Nobel díjas Muhammad Yunus alapítványával, amely segíti az embereket olcsó, tápértékekben gazdag élelmiszerhez jutni. Rahul Chhabra, India nagykövete pedig India példáját osztotta meg az érdeklődőkkel: hogyan segítik a vállalkozások a közösséget és teremtenek értéket is profit mellett, illetve hatalmas szerepük van a mélyszegénység felszámolásában is.

sbf_2016

Horváth Anna, a NESsT Magyarország igazgatója által még többet megtudtunk arról, hogy mi is egy „social business”, valamint hogy hogyan zajlik az inkubációja ezen üzleti formának, majd bemutatott három sikeres példát a NESsT által segített társadalmi vállalkozások közül. Ezen cégek egyike a Matyodesign, mely alapítója, Váczi Rozi szintén előadó volt az est során. Bemutatkozott Magyarországon egy új jelenség is, egy olyan kockázati tőkebefektetési alap, mely társadalmi vállalkozásokra fókuszál. Ennek egyik hazai úttörője Eszter Elemér, a PBG FMC elnöke.

A Magnet Bank révén megtudhattuk, hogyan segíti az NGO-kat és social businesseket az első magyar közösségi bank, az Impact Hub Budapest pedig nem csak mint egy co-working iroda, hanem mint a mozgalom egy felkarolója és a Social Impact Award hazai képviselője is jelen volt. Az est végén további két social business mutathatta be tevékenységét: a fruit of care és a Nem Adom Fel Kávézó.

Az este házigazdája pedig Czafrangó János, az Erste Bank good.be programjának vezetője volt.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s